BalBal - meglepő és mulatságos á lá 2010

A szlovák-magyar viszonyt és a mesterségesen gerjesztett szlovák-magyar konfliktust, viszálykodást nem nagyon kell bemutatni manapság. Gyakorlatilag mindennap hallunk valami abszurd dolgot szlovák soviniszta politikusoktól a magyar kérdésben, a magyar kártya bedobásával (hiszen ez tökéletesen eltereli a figyelmet a valós problémákról, vagyis arról, hogy a szlovák kormánykoalíció hogyan lopja szét az országot, és tette tönkre a 10%-os gazdasági növekedésű országot). Jé, ez olyan ismerős, nem? Magyarországon is ez van, csak itt más csoportokra sütik rá a "miattatok van minden baj" bélyeget. Magyarországon is tökéletesen megy a figyelemelterelés a teljes igazságról és a komplex-problémákról.

Véleményem szerint ez a videó erről is szól. A hazaszeretet, legyen az magyarság-tudat, szlovákság-tudat, francia nemzettudat, spanyol-tudat, stb. és a nemzeti összetartozás NEM abból ered, és nem azt jelenti, hogy együtt gyűlöljünk más népeket, nemzeteket és együtt hárítsuk másra a saját hibáinkat.
A valós hazaszeretet és nemzeti összetartozás a saját nemzeti értékek szeretetén és tiszteletén alapul, és a tolerancián más népek és nemzetek felé, még akkor is, ha a másik nemzetnél esetleg vannak hangoskodó szélsőséges, soviniszta nézetek.

Úgy vélem, ez a fenti videó, amely a felvidéki magyarok magyarságtudatát, kettős kötődését és normális világ iránti vágyukat mutatja be, nagyon jó és nagyon szép példája a normális és tisztességes nemzettudatnak és hazaszeretetnek, ami nem a más népek közös gyűlöletén alapszik, hanem a saját belső értékeinken, és a más nemzetek, kultúrák elfogadásán. "Számomra nem teher határon túli magyarnak lenni. Lehetőség. A két kultúra, a nyelvtudás engem gazdagít. Toleranciára nevel, és megerősíti a magyarságomat."

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ma, 2010-ben ott tartunk, hogy Magyarországon semmit nem tudunk a valódi magyarságról, a valódi hazaszeretetről és a valódi nemzeti érzésről. Ellenben tudják és érzik ezt a határainkon túl.
Ma, 2010-ben Magyarországon a nemzeti érzésnek, a nemzettudatnak három-négy elsatnyult formája uralkodik a normális nemzettudattal szemben: a kozmopolita, az ehhez közelítő pesszmista, az álszent és a soviniszta.

1. A kozmopolita az, aki nincs tekintettel magyarságára, nem érdekli a nemzeti összetartozás, a nemzeti emlékek, kultúra valami megvetendő, negatív, "gáz", undorító dolog. Szembe kell köpni mindenkit, aki normálisan magyarnak akarja vallani magát.

2. Ennek enyhébb fokozata a pesszimista, amikor nem nézik le azt, aki büszkén, normálisan magyar, egyszerűen csak nem tulajdonítanak jelentőséget a nemzetnek, mint közösségnek, a nemzeti kultúrának. A kozmopolita és a pesszimista magyar a magyarságtudatot a modernizáció kerékkötőjének tartja, és magát a progresszív modernizáció egyedüli letéteményesének állítja be, amely nincsen tekintettel a nemzeti hagyományokra, értékekre, érdekekre.

3. Az álszent az, amikor szavakban magyarkodnak, mert az olyan jól hangzik, meg Dunán Szent Koronát úsztatnak, meg hasonló látvány-fogásokkal mindenkinél nagyobb magyarnak mondják egyesek magukat, és aki nem tart velük, az nem magyar. De emögött nincs valós magyarság, mert az álszent magyarkodó szerint dogmatikusan meg van mondva, hogy ki a magyar (pl. Wass Albert), és ki nem az. Az álszent magyar a nemzet egyedüli felkent apostolának állítja be magát, aki azzal próbálja legitimálni agyament hülyeségeit, hogy rásüti, hogy ez igazi tiszta magyar dolog, blablabla. Az álszent magyar szóban kiáll a magyar ügyért, de tettben semmit nem tesz érte.

4. A sovoniszta pedig az, amelyik lenéz minden más népet, folyamatos önellentmondásba keveredik, állandóan jön azzal, hogy ő a világ legnagyobb magyarja, nála nagyobb magyar nincs; Aki szerint, aki nem úgy gondolkodik ahogyan ő, az zsidó, cigány, kommunista stb. stb. A soviniszta magyar megalomániás, aki azt hiszi, hogy minden határon túli magyar újra egy Magyarországban akar egyesülni, aki azt hiszi, hogy terület-visszacsatolással mindent meg lehet oldani, és csak a terület-visszacsatolás a megoldás (= ő is eltereli a figyelmet a valós problémákról és megoldási javaslatokról).

A fenti 4 elsatnyult nemzettudathoz egyértelműen lehet kapcsolni egy-egy pártot - a kozmopolitához rögtön kettőt: egy éppen egy éve halott rendszerváltó pártot, és a helyére lépő "Ugyanolyan a politika" formációt. A másik három szintén egyértelmű.

(5.) Ezekkel szemben a normális magyarságtudatnak ma Magyarországon sajnos úgy űnik nincs (?) létjogosultsága, legalábbis nagy nyilvánosság előtt nem, mert azt rögtön ez a 4 elsatnyult "nemzettudat" össztűz alá veti. Pedig sokan vannak, akik ezt a normális magyarságtudatot vallják, csak őket szokták csendes kisebbségnek / csendes többségnek (ki tudja melyik éppen) nevezni, akik utálnak mélymagyarkodni és utálnak kozmopolita-globalizált agymosott McDonald's-zabáló plázajáró emberré válni.

Ma, 2010-ben a normális magyarságtudat a határainkon kívül élő magyarok körében van többségben. Erre jó példa a fenti videó.

A normális magyarság- és nemzettudat elsődlegesen az ANYANYELVEN, annak tiszteletén, szeretetén, és művelésén alapszik. És erre épül rá minden. A teljes kultúra: irodalom, képzőművészet, a népszokások, hagyományok, történelem, stb. Erre épül rá az összetartozás, a tisztelet, a szeretet. A normális magyar nem tartja magát az egyedüli, a legnagyobb magyarnak, és nem is szakít gusztustalan módon a gyökereivel, nem tagadja meg azokat: tiszteli, ápolja és megbecsüli, továbbadja azokat.

A normális magyarnak nincs szüksége minden nap nemzetiszín (vagy árpádsávos) karszalagra, kitűzőre, Nagy-Magyarország-matricára, hogy emlékeztesse magát, ő magyar. A normális magyar a tetteiben, a cselekedeteiben és gondolataiban magyar, nem pedig a külső, álszent és hamis megjelenésben. A normális magyarnak nincsen komplexusa, hogy lépten-nyomon bizonygassa, hogy ő magyar, és hogy mennyire magyar.

A normális magyarságtudat nem zárja ki a hagyományokat, sem a progressziót, a modernizációt. Nem veti meg a plurális kultúrát, amelyben elétrő irányzatok mind-mind az egyetemes magyar kultúra részét képezik (legyen az Wass Albert, Márai Sándor, Kertész Imre, Esterházy Péter, Ady Endre). A normális magyarságtudat összekapcsolja a múltat a jövővel, a kettő nem oltja ki egymást, pont ellenkezőleg: egymásra hat. A normális magyar fontolva halad, nem ül fel tartalom nélküli, nagy szavaknak.

A normális magyar azért küzd, hogy a nemzet megőrizze a hagyományait, értékeit, és folyamatosan, megfontolva, de megújuljon. (vö. Ady Endre: Góg és Magóg fia..., A Hortobágy poétája, A muszáj Herkules, Új vizeken járok, Hunn, új legenda)

"Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar."
/Ady Endre - Góg és Magóg fia... kezdetű vers
 

Miután a héten megkaptam többektől, hogy az utóbbi időben nem vagyok túlságosan "web-kettes" ezért felújítom magam és webkettességemet, így angol zh-ra készülve.

Először is elnézsét azoktól, akik hetek óta nem bírnak aludni, mert annyira várták az élménybeszámolómat a február eleji kultúr-sokkról!

Nos, sommásan:

1. AVATAR

Látvány, effektek, stb.: 7/10

Történet: 5/10

Csalódási index: pozitív (sokkal rosszabbra számítottam)

Összhatás: 6/10

2. BOTICELLITŐL TIZIANÓIG

Eredetileg ezt a kiállítást szerettem volna megnézni, és "ha már ott járok, akkor a Degas-tól Picassóigra is kíváncsi vagyok és megnézem" alapon mentem fel a tárlatokra. Az élet megviccelt, biztos nagyokat kacagott, mert a Degas-tól Picassóig sokkal jobban tetszett (kitérek rá ott, hogy miért).

A Boticellitől Tiziánóig kb. 130 reneszánsz festményt vonultatott fel, ami véleményem szerint egy huzamban nagyon sok és nagyon tömény. És úgy nagyon sok és nagyon tömény, hogy nem nagyon volt értékelhető / értelmezhető koncepció a képek sorrendjében, max a végén a manierizmus, poszt-renszánsznál érezted a határvonalat, de az addigi 110 képben nem láttad, hogy mitől más egyik mint a másik, szemben a Degas-tól Picassóig tárlaton, ahol képről képre haladva lehetett érezni a festészet változását, még egy laikus (mint pl. én) számára is. Amúgy minden alkotás képzőművészeti remek és gyönyörű volt, csak sok volt. Nagyok sok.

Viszont volt jó néhány gyönyörű és érdekes kép, kezdve a legelső néhány képpel, valamint az utolsó képcsoport szinte mindegyikével, de a kettő között is akadt szép számmal kimagasló tetszési indexű kép.

Ami negatívum volt - de igazából hozzátartozik a reneszánsz festészet-élményhez, az a rengeteg teljesen ugyanúgy kinéző Mária és a kis Jézus kép, amelyek 80%-án ugyanolyan Mária arckép volt. Így a maradék 20%-os, eltérő Mária-arcos képeket felettébb lehetett értékelni :)

Összességében 8,5/10 pontot adnék a kiállításra, mert a cél és az eszmei-kulturális (és anyagi) értéke a tárlatnak nagy volt, de a Degas-tól Picassóighoz képest nem mozgatott meg annyira (ebben teljesen szubjektív). Az objektív (bár ez is lehet valamennyire szubjektív probléma) az a tárlat nagysága, hossza volt. Sok volt. Tömény volt. Hosszú volt. A végére már leszakadt az ember dereka, mert azért 130 képet végignézni, ember legyen a talpán az, aki végig is néz egy-egy képet, képenként 1,5-2 percet rászánva (ami az 50. kép felé leredukálódik 1 perc köré, miután a 30. ugyanolyan Mária-arckép jön szembe), és végignézi az egész tárlatot, és nem fáj a dereka, lába, háta.

3. DEGAS-TÓL PICASSÓIG

Ez a tárlat gyakorlatilag csak két nagyobb termet jelentett, de 100-szor nagyobb élményt és benyomást keltett mint a 130 képes reneszánsz-tárlat.

Erről a kiállításról majd külön posztban értekezem, egyelőre annyit, hogy 10/10 pontos kiállítás volt számomra. Aki ismer, tudja, hogy a kedvenc festészeti korszakom az impresszionizmus, és kedvenc képeim általában az impresszionista, vagy arra hajazó, ahhoz kötődő festmények. Kedvenc magyar(-szlovák) festőm Mednyánszky László, ő is egyfajta sajátos impresszionizmust képviselt, de nem pontosan és minden képen azt az impresszionizmust, amit Monet, Renoir és a többi "nagy".

Erre a tárlatra egy külön postban kitérek. Legkésőbb Húsvét körül, de lehet, hogy hamarabb. A tárlat amúgy április végéig látogatható a Szépművészetiben, így ha valaki Pesten jár, és kicsit is érdekli a francia festészet a múlt századfordulóról, mindenképpen nézze végig, nagyon megéri. (És szemben a reneszánsz-tárlattal, vannak puffok, amikre le lehet ülni nézelődés közben, és kényelemből lehet élvezni a magaskultúrát.)

Folyt.köv.

Hamarosan kritikákat írok a heti adag impresszív kultúr-sokkból, csak először agyban fel kell dolgozni a látott sokkokat. :D Az alábbiakat tekintettem meg a héten:

1. Avatar

2. Boticellitől Tizianóig tárlat (Szépművészeti Múzeum)

3. Degas-tól Picassóig (Francia mesterművek a moszkvai Puskin Múzeumból) (Szépművészeti Múzeum)

Lassan több mint 1,5 éve nem tanultam spanyolul ami súlyos hiba, mert így vészesen elveszik az agyamból ennek a gyönyörű nyelvnek a szókészlete és nyelvtana (El subjuntivo para siempre, ugyebár :D). És mivel az angollal szemben nem árad mindenhonnan spanyol zene, spanyol film, spanyol CNN, spanyol tv, stb, így még a passzív nyelvhasználati szintentartás sem lehetséges, úgyhogy azt hiszem elő kéne venni a spanyol könyveket és ismételni. Olvastam, hogy a PONS (Klett Kiadó) nemrég adott ki egy Spanyol nyelvtan 3 lépésben vagy valami hasonló című könyvet, és egész pofásnak tűnik, főleg (de nem kizárólagosan) újrakezdőknek találták ki. Ha valaki próbálkozott már vele, ossza meg "élményeit". :-)

Mondjuk kérdéses, hogy idő szempontjából hova fog beférni ez az újdonsült vágy, mert hát így is 6 gyakorlat, 7 előadás csak jogon, emelett még 6 tárgy nemzetközin (amik nagy részére be se tudok járni, mert ütközik jogos órákkal, bár annyira nem is bánom), szóval nagy esélyt nem látok rá, de nem kellene elvetni a próbálkozást. Lektorátusi nyelvi órával rá tudnám venni magamat, hogy tanuljak, de ahhoz már lusta vagyok, hogy még 4 óra lektorátusi nyelvórát is beszenvedjek az órarendembe. :D

Na azért kívánjatok sok sikert. :D